Keresés

Soundbar, Hangprojektor, Sounddeck. Mik ezek?

Soundbar, Hangprojektor, Sounddeck. Mik ezek?

Egyre több lapos Tv-t vásárolnak az emberek, így egyre több elégedetlen ember hív fel, hogy tanácsot adjak nekik. Nekik íródott ez a cikk.

      A házimozi őrület kezdetekor még nem sok választása volt a kor vásárlójának. A műszaki üzletek minden esetben 5.1-es rendszert erőltettek mindenkire kivétel nélkül, akár el tudták azokat helyezni/kábelezni, akár nem. Nem egyszer láttam épp ezért egy kupacon heverő hangszóró szetteket. A gyártók már akkor érezték, hogy ez így nem kerek, hisz hiába volt igény a sok csatornára, ha annak elkábelezése bizony igencsak körülményes, és néha lehetetlen feladat utólag. Ráadásul a lakások/házak egyike sem volt előkészítve erre. (Megjegyzem ma sem.)

       A gyártók tettek ugyan pár gyenge kísérletet a megoldás irányába, de ez csupán a hátsó hangszórók vezeték nélküli összeköttetésében merült ki. A két hátsó hangszórót természetesen még össze kellett kábelezni vagy egymáshoz, vagy egy központi egységhez, melynek minősége is eléggé kétséges volt. Adatátviteli szempontból használtak rádiófrekvenciás, és infrás jelátvitelt is, melyből az első bizonyult stabilabbnak. Ez volt a múlt. 

      2005-ben azonban a Yamaha kitalált valami egészen újat, ami részben forradalmasította a házimozit. Ezt végül hangprojektornak nevezte el. A koncepciójuk az volt, hogy egy készülékből, több hangszóró felhasználásával valósítják meg a térhangzást, így nem kell telepakolni a szobát hangfalakkal, nem tekeregnek a vezetékek és az egész még jól is néz ki. Akkoriban ezért sokan ferde szemmel néztek erre a Japán csodára, de ma már az ilyen, vagyis az ehhez fogható készülékek az életünk részét képezik. Tény, hogy nem volt elvetélt ötlet, sőt az is tény, hogy azóta is csupán a Yamaha gyárt hangprojektort.

Ha ez így van, akkor mit gyártanak a többiek?

 

Soundbar-t. A lényege mindkettőnek ugyan az. Egy pontból létrehozni virtuális térhatást, mely némi mozi élményt is biztosít.

Yamaha YSP-1 az eredeti hangprojektor

     2005-ben mégsem beszélhettünk még siker story-ról, mert a kor televíziói még hangban teljesen kielégítették az átlagember igényét. Ez viszont megváltozott a szuper vékony TV-k eljövetelével, melyek lassan a táblagépek színvonalát hozzák hangminőségben. Ennek egyszerű fizikai oka van: Pár cm mély házban egyszerűen nem fér el értelmes hangszóró.

Ennél viszont még az átlag felhasználóknak is magasabbak az igényei, még akkor is, ha ezidáig eszükbe sem jutott egy házimozi beszerzése. 

Képzeletbeli hőseink így felkerekedtek, betértek egy szaküzletbe, ahol az eladó felsorolta a lehetőségeket, mellyel a legújabb televíziójuk végre valóban azt az élvezeti értéket hozza, melyet elvártak tőle.

Az értékesítő remélhetőleg így mutatta be a választékot.

30-60eFt-ig kínálnak maguk a televízió gyártók is Soundbarokat, melyekkel a régi lecserélt televíziók szintjét előzik meg csupán. Ezek 2.0, vagy 2.1-es rendszerek.

60eFt-tól 400eFt-ig aztán megjelennek a nagy nevek. A szolgáltatások, és technikai felszereltségek listája itt már végtelennek  tűnik, nem beszélve az egyes készülékek hangzásbéli eltéréseiről.

Az alapfogalmakat, és a szolgáltatások listáját most sorolnám fel, a hangjukat meg majd mindenki meghallgatja vásárlás előtt.

Három alapfogalmat kell itt megvizsgálnunk:

Az első, a már említett Soundbar. Ez egyáltalán nem degradáló, vagy lealacsonyító kifejezés, hisz a választék 90%-át teszik ki, melyben kapni igazán komoly darabokat is. Ezek mindegyike egy sztereó hangfal csupán, mely egy ízléses centersugárzóban foglal helyet fektetve, igény szerint a Tv szélességéhez méretezve. A térhatást különböző algoritmusú, Digital Surround Processzorokkal állítják elő. Ezeknek a mozaikszavaknak a rövidítése a DSP. Az egyszerűbb darabok 2.0-ás kivitelűek, de a komolyabbja már bővíthető, vagy tartalmaz is mélysugárzót.

A mélysugárzók szinte egytől egyig vezeték nélkül csatlakoznak a központi egységhez. Aktívak, vagyis beépített erősítőt tartalmaznak. A központi egység, melyeket nevezzünk egyszerűen centersugárzónak, szintén aktív. A saját erősítője hajtja meg a benne elhelyezkedő hangsugárzókat. Az olcsóbb kivitelekben csupán széles-sávú hangszórók helyezkednek el, de később az összes úgynevezett két-utas felépítést követ. A két-utas hangszórók lényege, hogy a mély-közép hangszórót kiegészítenek egy magas-sugárzóval. Mint tudjuk, a magas hangok képezik a térérzetet, így ez nem egy elhanyagolható szempont.

A következő szűrési pont, a csatlakoztathatóság.

      Manapság már nem nagyon lehet kapni olyan Soundbar-t, melybe ne lenne digitális bemenet, bár egyet azonnal tudnék mondani. Ennek megléte szinte elengedhetetlen, mivel az új típusú TV-k már nem tartalmaznak analóg RCA kimenetet. Trükközésre sincs mód, mivel még a jó öreg Scart-on keresztül sem nyerhető ki belőlük analóg hang. Maradt tehát a digitális kimenet, mely az esetek nagy többségében SPDIF, vagyis Optikai kimenet. Talán csak a Philips használ még koaxiális kimenetet a televízió készülékein. Az optikai bemeneten kívül természetesen a legtöbbet digitális koax bemenettel is ellátják. Ez Önmagában elég is lenne, de természetesen a gyártók kiegészítik még analóg bemenettel is, mivel ezek az eszközök sok esetben a hálószobai mikro hifi-k szerepét is átveszik.
Egy megfelelő hosszúságú 3,5mm-es Jack - RCA kábellel egyszerűen csatlakoztathatjuk hozzájuk a mobiltelefonunkat, táblagépünket, melyekről zenét játszhatunk le, vagy Internetrádiót hallgathatunk.

Akiknek ez macerásnak tűnik, azok választhatnak Bluetooth, vezetékmentes jelátvitelt támogató Sondbar-t is, mellyel kényelmesebben oldható meg mindez, akár ágyból.

      Néhány új készülék már tartalmaz HDMI repeatert is, mellyel az Av erősítőkhöz hasonlóan képesek több audio/video jelet is fogadni, majd továbbítani azt. Ez csak abban az esetben érdekes, ha a TV készülékben csupán egyetlen HDMI bemenet van, így megszabadít bennünket a kábelek dugdozgatásától. További előny lehet az audió visszacsatolás (ARC, mely az Audio Return Channel kezdő betűiből létrejött mozaikszó), és a CEC vezérlés, mellyel a két készülék (TV, és a Soundbar) képes kommunikálni. Ez esetben a TV a Soundbar bekapcsolásakor automatikusan kikapcsolja saját hangszóróit, majd a hangerő szabályzásra irányuló parancsokat ezután a Soundbar-nak továbbítja. A Soudbar kikapcsolásakor pedig visszakapcsolja automatikusan a saját hangszóróit. Jobb esetben a TV kikapcsolásakor a Soundbar is kikapcsol. Kell ennél több?

       Amennyiben ezek a funkciók nincsenek, úgy a HDMI bemeneteknek az ég világon semmi értelmük sincs. Csak megbonyolítják az egészet. A legegyszerűbb a digitális csatlakozás, mivel így az szól, ami a TV-n épp megy. Ha egy élő műsor akkor az, ha a saját médialejátszóján keresztül egy film, akkor az. Nem kivételek ez alól az egyes bemeneteken keresztül csatlakozott eszközök sem, úgy mint a Set Top Box, vagy DVD lejátszó.

       Van azonban egy buktatója a digitális csatlakozásnak, amibe én is belefutottam anno a Harman/Kardon SB16-os tesztelésekor. Ezek az eszközök ugyanis nem tartalmaznak sem Dolby Digital, Sem DTS dekódereket. (1-2 kivétel van csupán) Hiába tehát a csatlakozás, addig nem fog megszólalni a vadonatúj Soundbar-unk, még a lejátszón (TV-n, DVD-n, vagy amit épp csatlakoztattunk) át nem állítjuk a dekódolni kívánt csatornák számát 5.1-ről sztereóra. Egyébként azokban, amikben van dekóder, azok is ugyanezt végzik el.

A vezérlésük is megér egy bekezdést.

     Négy különböző lehetőségünk van a Soundbarunk vezérlésére. Az első egy hagyományos távvezérlő segítségével történhet, mellyel infrán tudjuk az egyes funkciókat vezérelni. Ez azonban nem mindig adatik meg, ugyanis a legtöbb gyártó már nem ad hozzá ilyen eszközt. Mást találtak ki: A TV készülék távirányítójának infra jelét taníthatjuk rá a Soundbarra, hogy ne gyarapítsuk a meglévő távirányítók számát. Természetesen bármilyen infra jelet képesek fogadni. A lényeg, hogy az adott jelet az egyes funkciókhoz tudjuk párosítani. A jel érkezhet  bármilyen távirányítóból, extrém esetben egy klíma távirányítójából is. A lényeg, hogy más funkcióval ne keresztezzük a szobában lévő készülékeket. Épp ezért célszerű a Tv távirányító egy nem használt gombsorát erre felhasználni.

Az utolsó két vezérlés durván típusfüggő. Az egyik ugyanis a Bluetooth-os vezérlés, amihez nem elég csupán a Bluetooth kapcsolat megléte, még egy alkalmazás is szükséges hozzá.

Az utolsó vezérlési mód a HDMI szabvány CEC vezérlése. (Ezt gyártónként másnak hívják. A Samsungnál pl. Anynet-nek, a Sony-nál Bravia Link-nek, az LG Simplink-nek hívja) Ezt említettem már a HDMI bemeneteknél. Itt mindkét készüléknek (TV, Soundbar) támogatni kell ezt a vezérlési módot.

Egyéb szolgáltatások:

Gyakorlatilag bármivel képesek ezeket a készülékeket felszerelni, így megtalálhatjuk bennük a hálózati támogatást, az FM rádiót, az USB bemenetet, a videó felskálázást és a vele járó szájszinkron korrigálást is. Ráadásul opcionálisan az iPod/iPad/iPhone készülékeinket is kezelheti.

A második alapfogalom:

       A Soundbarok csoportjába tartoznak a Sounddeck-ek. Ezek is 2.1-es rendszerek, illetve akár 2.2-esek. Ezeket is a szükség szülte, de néha mégis rátesznek egy lapáttal a hagyományos Soundbarokra. Az alap probléma ugyanis az a Soundbaroknál, hogy sok esetben nem lehet őket a TV készülék alatt elhelyezni. Az új LCD televíziók ugyanis alacsony profilú talpazattal rendelkeznek, így azok elé helyezve egy Soundbart konkrétan kitakar az ember egy darabot a képernyőből is. Ezt két dologgal lehet kiküszöbölni. Az egyik, hogy a TV-t a falra helyezzük, és ez alá csúsztatjuk be a Soundbart, vagy szereljük azt is a falra. Ezt egyébként a gyártók is figyelembe veszik, és egy kapcsolóval tudjuk annak akusztikai hatását korrigálni.
A másik, hogy magát a Soundbart szereljük fel a TV feletti falra. Ez nem annyira ajánlott, mivel a TV alatt minden esetben sokkal jobban szól, de mint tudjuk kényszer törvényt bont.

      Talán pont az ilyen felhasználóknak találták ki a Sounddecket. Ez egy mély Soundbar, ami gyakorlatilag olyan mély, mint egy hangfal. (30-40cm mély) Magassága 10cm körül mozog, tehát megegyezik a Soundbarok méretével. Szélességben van eltérés, ugyanis ezeket nem készítik extrém széles méretben, mivel az szintén megnehezítené az elhelyezésüket. Általános szélességük 1méter körül van.

     Előnyük az elhelyezésükön túl, hogy merevebb dobozból készülhetnek, (Akár fából), így karakterisztikában sokkal jobban hasonlítanak egy hangfalra. Beépített mély-sugárzóival pedig gyakorlatilag egy nagy teljesítményű 3 utas hangfalat képeznek. A beépített mélysugárzó(k) előnye, hogy egy pontból kerülnek lesugárzásra a közép-magas hangokkal, így egyáltalán nem különülnek el tőlük. Ezekből simán akadnak olyanok, melyek felveszik a versenyt a középkategóriás hifi rendszerekkel. (Természetesen azonos árkategóriában maradva.) Szolgáltatási téren szintén hozzák a kategória átlagát. Az analóg, és digitális bemeneteken túl a Bluetooth is jellemzően megtalálható bennük.

A választék itt is rohamosan bővül, így lassan utolérik a normál Soundbarok szolgáltatásainak szintjét.

A harmadik alapfogalom:

Visszatértünk a kezdetekhez, vagyis a hangprojektorokhoz.

    Ezek működése sokkal összetettebb. Itt már nem csupán 2.1-es rendszerről beszélünk, hanem kis túlzással akár 42.1-es rendszerről. Ez egy igencsak riasztó szám. de higgyék el, megvan a miértje. A minél precízebb térhangzás eléréséhez arra van szükség, hogy a legkülönböző helyekről verődjenek vissza hozzánk a hangok. A bonyodalom viszont itt kezdődik. Egy átlagos nappali, vagy hálószoba ugyanis sohasem szimmetrikus, és maguk a falfelületek sem egyenletesen verik vissza a hangokat. Ezt a Yamaha-nál is tudják, így az egész rendszert ellátták a legfejlettebb YPAO bemérőrendszerükkel, így mind a 42 csatornát külön méri. Egyeséve állítja be a hangerő szinteket, és a késleltetést is, hogy az eredmény valóban bámulatos legyen. A sok csatorna révén valóban képes dekódolni az eredeti sokcsatornás Dolby Digital, vagy DTS hangokat akár HD formátumban is. Ezzel elérték, hogy akár virtuális 7.1-es térhangzást érjenek el.

Felmerül a kérdés, hogy ha ez ilyen jó, akkor miért nem ezt a rendszert használja mindenki?

Ennek több, egyszerű oka van. Az egyik, hogy "az akár" szócskáról már a banki reklámok korától tudjuk, hogy nem más, mint egyszerű marketinges csúsztatás. A térhangzásuk természetesen az elérhető legjobb az adott körülmények között, de sajnos akad itt egy másik tényező is, ami nem más, mint a matek.

Az ilyen bonyolult, és összetett rendszernek ugyanis ára van. A 42 különlegesen hangolt hangszóróhoz ugyanis 42 erősítő is hozzá tartozik. Ezeket egyenként szabályozza egy DSP processzor. Mindegyik hangszóró külön-külön hangolt, ami egyáltalán nem nevezhető elnagyolt mérnöki munkának. A Yamaha csúcs hangprojektora épp ezért 470eFt-ba kerül.

Ennyiért több, mint tisztességes szatelites hangfal rendszert lehet összerakni erősítőstül, lejátszóstul, mégis megvan a maga vevőköre. Azok a felhasználók vásárolnak ilyeneket, akik a lehetőségekhez mérten a maximális térhangzást várják el. A cikk elején forradalomról beszéltem. A hangprojektorok elterjedésével ugyanis eltűntek a vezeték nélküli házimozi rendszerek. A kisebb költségvetésű rendszerek így Soundbarokból/Sounddeckekből épülnek fel, még a komolyabbak már hangprojektorokból.

A következő cikksorozatban összevetek egymással pár ilyen eszközt. Megpróbálok választ, vagy segítséget adni, hogy melyik mire képes, hova ajánlható, stb...

Kérem, tartson akkor is velem.

Várhatóan a következő rendszereket mutatom be:

A termék nevére kattintva megjelenik a róla készült teszt.

SAL SB-X810 Soundbar

JBL SB SB200 Soundbar

JBL SB 400 Soundbar

Boston Acoustics TVee25 Soundbar

Harman/Kardon SB26 Soundbar

Yamaha YSP-1400 hangprojektor

Yamaha YSP-3300 hangprojektor

Magnat Sounddeck 400BTX

Onkyo lst10 hangprojektor