Keresés

Forradalmian új hangzás idén is elsőként az Onkyo AV erősítőkben

Avagy az Onkyo lerántotta a leplet az idei belepő és középkategóriás hazi-mozi erősítőiről.

     A tavalyi évhez hasonlóan az Onkyo idén is robbantott a házimozi szegmensben. Alig, hogy felvásárolta a Pioneer szobai hifi részlegét, máris nevet váltott. 2015 március 2.-tól a cég hivatalos neve Onkyo & Pioneer Corporation.

      Ezzel kezdődött az év, de ha lehet, akkor a folytatás még izgalmasabbnak ígérkezik. Alig pár hete mutatta be a két belépő modelljét, máris elérkezettnek látta az időt a két középkategóriás erősítőjének bemutatásának.

     A kívülről teljesen megújuló legkisebb belépő modell, a TX-SR343 nevet viseli. A típusszámából kiderül, hogy ez még ugyan nem hálózatképes, de már Bluetooth zeneátvitellel rendelkezik. A vezeték nélküli lejátszás (Mobiltelefon, PC) így még sosem volt ilyen egyszerű. A tömörítésből adódó minőségromláson pedig az Advanced Music Optimizer hivatott javítani.

     A nagyobb, TX-NR545-ös erősítője idén már 7 csatornás nagyáramú diszkrét erősítő modult (WRAT) kapott, és ezzel együtt nem hagyták ki azt a ziccert, hogy a tavalyi évben sikeresen debütáló Dolby Atmos hangzásvilágát is megkapja. Ezzel pedig rögtön Ő lett a világ legolcsóbb Dolby Atmos képes AV erősítője. Szintén a középkategóriából érkezett le ebbe a kategóriába a 4K képkezelés, melyhez a HDMI 2.0 verziójú szabványra volt szükség. Mindezt HDCP 2.2-es másolásvédelmi szabvánnyal párosították, hogy azok alkalmasak legyenek a jövőben a 4K (Ultra HD) felbontású filmek továbbítására. Ez így elég ütős összeállítás.

Onkyo TX-NR545

     Többen fanyalogtak az Onkyo-tól, akik Apple termékeket használtak, hisz hiába volt kompatibilis vele, az Airplay vezeték nélküli zeneátvitelt ezidáig nem támogatta. A lényeg az ezidáigban szócskában volt, mivel ez már múltidő. A TX-NR545-ös erősítőtől felfele ezt a funkciót is megkapja idén az összes modell.

Az Onkyo TX-NR545-ös erősítője fekete, és ezüst színben érhető el.

     Az Internetre való csatlakoztatáshoz a beépített Wifi vevő lehet nagy segítség. Netes tartalmak közül elérhető a vTuner, és a Spotify, továbbá a DLNA hálózatunk.

Távvezérlő alkalmazásokat találunk az Apsstore-ban, és a Google Playben egyaránt. (Onkyo Remote 3 néven.)

Onkyo TX-SR343

     További érdekesség, hogy a belépő modell hátulján található bemeneteket a kezdő mozisok kedvéért képekkel látták el. Ezzel a segítséggel gyakorlatilag bárki képes lehet összeállítani a rendszerét. Mivel már a belépő modell is képes a videók felskálázásra, így a bejövő analóg videó jeleket könnyedén küldhetjük fel HDMI kimeneten keresztül a televíziónknak. ARC képes HDMI kimenete révén az erősítő plusz kábelek csatlakoztatása nélkül is képes a televízió hangját visszanyerni. Vezérlése pedig a HDMI CEC-nek köszönhetően megoldott.

Az Onkyo TX-SR343-as erősítője fekete, és ezüst színben érhető el.

    Az Onkyo TX-NR545-ös erősítőben debütál az új zajt és jelbizonytalanságot csökkenteni bíró egyedi digitális szűrő technológiájú Asahi-Kasei AK4458 384 kHz / 32-bites D/A konverter.

     Az idei nagy dobás még sem ez. Miért is lenne, hisz ez még csak az idei két belépő modell volt. Az idei középkategóriába a tavalyi év sikerességét meglovagolva az Onkyo elhozta nekünk az idei évben várt legnagyobb újdonságot, év elején bemutatkozó DTS X-et.

Onkyo TX-NR646 

     Ez a funkció, vagyis dekóder egy későbbi firmware frissítés keretében, a Dolby Atmoshoz hasonlóan fog megérkezni az erősítőkre. (Ennek pontos dátuma még nem ismert. Tavaly az Atmos Szeptember 21.-én vált elérhetővé.)

     Az Onkyo minden esetre fontosnak tartja a nagyközönség számára elérhetővé tenni a jövő hangzásformátumait, így a DTS: X-el bemutatkozó Neutral: X-et is, mely ha jól értem, akkor elméletileg a filmen több féle adatfolyamot engedélyez. A film maga lehet DTS-ben, még a filmzenéje PCM hangsávként is. Ez egy elég jó ötlet, hisz érzelmileg egy igazán magával ragadó filmzene nagyobb hatással van néha  ahallgatóra, mint egy lövöldözős akciójelenet.

Onkyo TX-NR747 fekete, és ezüst színben érhető el.

     Az Onkyo TX-NR646-os, és a TX-NR747-es erősítő is összesen nyolc darab 4K/60Hz előkészítésű HDMI 2.0a verziószámú bemenetet fogad, amiből egy az előlapon, még hét a hátoldalon található. Az elődökhöz hasonlóan mindkét modell két, több zónás HDMI foglal magában. Támogatott képarány ezen túl a 21:9.

     Mindkét középkategóriás készülék támogatja a bakelit lemez rajongókat, így tartalmaz Phono bemenetet. A TX-NR646-os erősítő 160W-nyi energiát kínál fel, még a nagyobb, TX-NR747-es erősítő 175W-ot csatornánként. Utóbbi THX Select 2 tanusítvánnyal is rendelkezik.

Onkyo TX-NR747 fekete, és ezüst színben érhető el.

     A TX-NR646-osban, és a TX-NR747-es erősítőben is ugyanaz a duál 32 bites DSP dolgozik. Egy új, 384kHz/32 bites DAC, mely AK458 névre hallgat.

     A tavalyi évben sikeresen debütált szobaakusztikai bemérő rendszer az Onkyo AccuEQ is megújult, így még pontosabb, még részletesebb beállításokat várhatunk tőle.


Az Onkyo TX-NR646-os erősítő várhatóan május végétől kerül a boltok polcaira, még a TX-NR747-es erősítő Június végén várható.